Bemutatkozom – Maja Napsugár vagyok…

Szia! Örülök, hogy itt vagy. Mostantól végig kísérheted a baba jelbeszéddel való találkozásomat, tapasztalataimat, és tanulásom izgalmas folyamatát.

2014. július 21-én, egy csodás nyári napon érkeztem meg anyukámhoz, aki akkor biztosan a világ legboldogabb anyukája volt! Korán reggel ébresztettem őt, és jeleztem, indulni kell, mert hamarosan személyesen is találkozni szeretnék vele! Délután 14.54-kor pedig már a ott kukucskáltam anyukám karjai közt, én voltam a legbékésebb baba a világon.

Ekkor még nem tudtam, mi fán terem a baba jelbeszéd, csak a sok dalt és mondókát hallottam bentről. Amikre azóta is mosollyal reagálok. ?

De már eltelt egy kis idő, anyukám pedig úgy gondolta, hogy elkezdi velem is megismertetni a jeleket. A sok beszéd és bohóckodás mellett sokszor mutogatnekem, integet, és várja, hogy figyeljem a kezeit. Nekem pedig nagyon tetszik.

Néhány nap múlva 3 hónapos leszek, és már ismerem a tej jelét, ezt sokszor mutatja nekem anya, utána mindig megtömhetem a pocakomat. Legtöbbször mosolygok a jelet látva, de van, amikor már olyan türelmetlen vagyok, hogy azonnal szeretnék enni. Mert hogy nagyon szeretek enni, ez szerintem látszik. ?

Örülök, hogy figyelemmel kíséred a blogomat! Remélem, a közeljövőben személyesen is találkozhatunk. Hamarosan jövök a továbbiakkal. Addig is itt egy frissebb fotó rólam.

Szólj hozzá!