Mikor érdemes elkezdeni a babajelelést?

Sokan kérdeztétek mostanában:

Mikor érdemes elkezdeni a babajelekkel való megismerkedést?

3 fő csoportra tudnám osztani a babákat, akiknek érdemes elkezdeni a jelek tanulását.


Ti melyik csoportba tartoztok?

1. Ha még pici: Vannak szülők, akik már a születéstől kiegészíti beszédét néhány fontos jellel. Ez azért jó, mert a természetes módon használt jelzések mellett természetes lesz neki a jelelés is, a babajelek segítségével sok mindent könnyebben megért, ha pedig már elég ügyes lesz a kis keze,hamarabb jelel majd vissza.

2. Ha már jól tud figyelni: Többek szerint az optimális időszak a 6-10 hónapos kor, ekkor a baba memóriája és kézügyessége már elég fejlett, hogy megjegyezze, majd alkalmazza is a jeleket. Ekkor már várhatjuk, hogy viszonylag hamar (néhány hét – néhány hónap) vissza is jelel és elmesél neked dolgokat.

3. Közel a beszéd: Azoknak a babáknak, akik még 2 éves koruk körül sem kezdtek el szavakat mondani, visszahúzódóak, nehezen kommunikálnak, nagyon ajánlott elkezdeni a jelelést, hiszen egy eszközt kap a kezébe, hogy kifejezze magát, és általában nagyszerűen támogatja a beszéd beindulását.

Ha szeretnél megismerkedni közelebbről a babajelek módszerével, látogass el egy bemutató foglalkozásra.  (Foglalkozások menüpont) A hírlevélre feliratkozhatsz az oldal alján.

Szólj hozzá!