A szakértők is egyetértenek abban, hogy a gyermek életében az első 3 év a legfontosabb. Ebben az időszakban megy át a gyermek a legnagyobb fejlődésen, tanulja meg a legtöbb dolgot saját testével és a környezetével kapcsolatban is.
Ahhoz, hogy későbbi problémákat előzzünk meg, szükséges, hogy odafigyeljünk a babával való játékos foglalkozásra. Legyünk tudatosak ezzel kapcsolatban. Nem a méregdrága játékok tömkelege a fontos, hiszen kifejezetten egyszerű ötletekkel is színessé tehetjük a baba mindennapjait, melyek játékosan, rejtett módon fejlesztik őt.
Nem értek egyet azzal sem, hogy túl sok ingerrel terheljük le a babánk idegrendszerét (pl. túl sok és hangos zene, folyamatos jövés-menés, vagy teljesen rendszertelen életvitel). Viszont kiemelten fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk, és célzottan is foglalkozzunk a babával, hogy értelmi és érzelmi, kommunikációs képességeinek, kognitív, megismerő képességeinek, érzékszerveinek, és mozgásának fejlődéséhez a megfelelő támogatást adjuk.
1. Színes kendők, sálak
Vásároljunk néhány szatén szalagot, vagy színes kendőt, és adjuk a baba kezébe, lengessük, énekeljünk hozzá. Amíg a baba nem tudja megfogni, lógassuk fel a kiságy vagy a játszószőnyeg fölé, a baba szívesen nézegeti, nyúl felé.
Énekeljük hozzá pl: „Ég a gyertya, ég, el ne aludjék! Aki lángot látni akar, mind leguggoljék.”
Amit fejleszt: látás, tapintás, finommtorika
2. Fellógatott játékok
Tegyünk színes, puha játékokat a kiságy fölé, vagy rögzítsük őket a babakocsiban. A baba kedvére nézegetheti, tapogathatja, vagy ha olyan a játék (pl. puha, címkés, fa, vagy szilikon) rágcsálhatja.
Amit fejleszt: látás, tapintás, finommotorika
3. Nevezzük meg a tárgyakat!
Egyszerűen vegyünk magunk elé egy adag játékot, vagy tegyük egy táskába/dobozba őket, és egyesével nevezzük meg, beszéljünk róla, hogy néz ki, milyen az a tárgy. A lakásban körbe sétálva is fontos, hogy megismehesse a baba a környezetében lévő tárgyakat, dolgokat.
Tipp: Babajelekkel is egészítsük ki azokat a tárgyakat, melyeknek ismerjük a jelét!
Amit fejleszt: figyelem, látás, hallás, értelmi képességek, beszéd
4. Buborékok a fürdőben
Igazán egyszerű, és élvezetes játék a babának buborékokat fújni. Ha nem tudunk a szabadban, a fürdőkádban ülve is jó móka a picinek.
Tipp: Mutassuk hozzá a buborék babajelét!
Amit fejleszt: látás, figyelem
5. Labda gurítás, dobás
Amíg a csecsemő nem tudja megfogni a tárgyakat, már akkor is guríthatunk neki labdát, vagy puha változatban ösztönözhetjük arra, érintse meg, próbálja megfogni. Ha a baba már tud ülni, gurítsuk, dobjuk neki a labdát, kérve, hogy ő is próbálja meg. Vagy emeljük a levegőbe, és ejtsük le, hallgassuk meg, hogy koppan a talajon.
Tipp: Közben tanuljuk a labda babajelét!
Amit fejleszt: figyelem, látás, értelmi képességek, tapintás, finommorotika
6. Zenehallgatás
Mindenképp fontos, hogy a néhány hónapos babával még nem hallgassunk túl hangos zenét, és túl sokáig. A lágy, babazene vagy kedves dalocskák már korán megalapozzák a gyermek zenei nevelését. Kellemes közösen eltöltött idő, ami babát és szülőt is megnyugtat, a pici pedig ismerkedik a dallamokkal, ritmussal.
Tipp: Babajeleljünk mellé!
Amit fejleszt: hallás, ritmusérzék, érzelmek, mozgás
7. Ritmusos mondókázás
Kiemelten fontos a ritmusérzék fejlesztése, sok más képességgel, készséggel összefüggésben áll. Mondjunk a babának rövid, ritmikus mondókákat, akár mozdulatokkal kiegészítve. Igyekezzünk minden nap mondókázni.
Tipp: amihez tudunk, mutassunk babajeleket.
Pl. „Csipp, csepp, egy csepp, öt csepp, meg tíz, olvad a jégcsap, csepereg a víz.” – Ritmusra csapkodjuk a tenyerünkkel a talajt.
Amit fejleszt: hallás, értelmi és érzelmi képességek, kommunikáció, mozgás
8. Hangutánzás
Az állatok és a járművek a legegyszerűbb és élvezetesebb ennek gyakorlására, hiszen már a csecsemő is felfigyel, ha állathangokat, vagy egy mentő, tűzoltó szirénáját hallja. Utánozzuk a környezetünkben, vagy egy könyvben látott állatokat, illetve bármit, aminek van hangja. A baba élvezettel fogja hallgatni, és jobban figyel, mintha csak kimondunk egy szót.
Amit fejleszt: figyelem, hallás, beszéd
9. Babajelbeszéd
Játékos módon a nap legtöbb tevékenységénél kiegészíthetjük a beszédünket babajelekkel. Ettől a baba először (3-4 hónapos kortól) könnyebben megérti amit mondunk neki, majd az utánzás képességével (kb. 6-8 hónapos kortól) ő is tud majd kommunikálni velünk. Ezzel a babánk nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lesz, kevesebbet fog sírni, mert tudja, hogy könnyen megérteti magát.
Amit fejleszt: látás, hallás, finommotorika, figyelem, beszéd, kommunikáció, érzelmek, értelmi képességek, értelmi és érzelmi intelligencia, kötődés
10. Ritmushangszerek, csörgő
Szerezzünk be néhány hangszert otthonra, amit a baba is tud majd próbálgatni, használni. Rumbatök, xilofon, csörgődob, stb, amik játékboltban kaphatók. Rövid, ritmusos mondókák mellé használjuk ezeket. A babák imádják, szórakozva fejlesztő.
Amit fejleszt: hallás, ritmusérzék, zenei képességek, kézügyesség, finommotorika
11. Lábason „zenélés”
Sok használati tárgyat találunk a lakásban, ami veszélytelen a baba számára, mégis akár hosszú ideig leköti a figyelmét. Egy lábas és egy fakanál kitűnő időtöltés lehet a picinek, míg mi tevékenykedünk a konyhában, de együtt is kipróbálhatjátok a babával.
Amit fejleszt: figyelem, hallás, látás, koncentráció, ritmusérzék, kézügyesség, finommotorika
12. Ölbéli játékok
Nem maradhat ki a baba életéből. Itt az éneklésen kívül egy nagyon fontos kapcsolódás az érintés, a ringatás, így pozitív iránya segítjük a baba idegrendszerének fejlődését, érzelmi képességeit támogatjuk, fejlesztjük érzelmi intelligenciáját, erősítjük az egészséges kötődés kialakulását, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz a pici, hisz testileg kis tud kapcsolódni ezeknél a játékoknál.
Vegyük ölbe a babát, játsszunk lovagoltatókat, höcögtetőket
Példák: „Hóc, hóc, katona, ketten ülünk egy lóra, hárman meg a csikóra.”
„Poros úton kocsi zötyög, fa kereke gyorsan pörög. Sári néni vezeti, aki látja, neveti.”
Amit fejleszt: ritmusérzék, zenei nevelés, kötődés, értelmi és érzelmi intelligencia, beszédfejlődés
13. Állatsimogatás
Az állatokkal való közeli kapcsolat a gyermekekre rendkívül pozitív hatással van. Kutatások bizonyítják, hogy a háziállatok simogatása megnyugtatja az embert is. Ha van otthon kutya vagy cica, – biztonságos keretek közt – bátran simogassuk őt a pici gyermekünkkel közösen.
Amit fejleszt: érzelmek, tapintás, figyelem, társas kapcsolatok
14. Zörgő flakon
Időnként érdemes bevetni egy-egy házilag készült játékot is, ilyen az üres műanyag flakon, melybe tölthetünk rizst, babot, vagy magokat, a lényeg, hogy rázás közben adjon hangot. A baba szívesen foglalatoskodik majd vele.
Amit fejleszt: tapintás, hallás, ritmusérzék,
15. Ujjtornáztatók
Népszerű és a babák élvezik az ujjakkal való játékot. Finoman masszírozzuk végig az ujjacskákat, mialatt mondjuk a mondókát.
Példa: „Hüvelykujjam almafa,
mutatóujjam megrázta,
középső ujjam felszedte,
gyűrűsujjam hazavitte,
az a pici mind megette,
megfájdult a hasa tőle.”
Amit fejleszt: hallás, tapintás, érzelmek, kötődés, beszéd
16. Testrészek megnevezése
Minden baba örömmel mutatja – amikor már képes rá – mikor megkérdezzük, hol van a fejecskéje. Taníthatjuk játékos formában, mondókával kísérve. Közben mutassunk a testrészekre. Gyermekünk egy idő után örömmel mutatja velünk együtt.
Pl. „Itt a szemem, itt a szám, ez meg itt az orrocskám.
Jobbra, balra két karom, forgatom, ha akarom.”
Amit fejleszt: figyelem, látás, testkép, testhatárok, beszéd,
17. Étkezésnél az ételek tapintása, fogása
Tudtad, hogy az étkezés milyensége összefüggésben áll a baba beszédfejlődésével? Hiszen a szájban lévő és száj körüli izmok fejlettsége is befolyásolja, mikor és hogyan tanul beszélni a gyermek. Itt írtam róla korábban. (Ha nem ismered, nézz utána a BLW-nek, ami falatkás, vagy darabos hozzátáplálást jelenti) Ezen kívül időnként hagyni kell a babát, hogy megtapogassa, akár trancsírozza az ételt, hiszen ez is egy megismerő folyamat része, ha hiszed, ha nem, ez is rengeteget fejleszt a gyermeken. Takarítást pedig néha be kell vállalni. 😉
Amit fejleszt: látás, tapintás, finommotorika, beszéd
18. Csendeskönyv, matatókönyv
A legmozgékonyabb babákat is leköti néhány percre, vagy akár többre is a puha anyagból, kézzel készült babakönyv. Interaktív, minden oldalon az ő érzékeire ható, tapogatható, matatható felfedezni valókkal. (pl hajtogatható részletek, gyöngyök, különböző anyagok, gombok) Sokáig hasznát vehetjük, akár az otthoni játéknál, utazás során, várakozás közben, vagy a babakocsiban.
Tipp: a közös játék során a mesélést babajelekkel is egészítsük ki.
Amit fejleszt: figyelem, tapintás, látás, finommotorika, mozgás
19. Babamasszázs, babatorna
Ruhán keresztül, vagy fürdés után meleg környezetben akár natúr olajjal (pl. kókuszolaj) végig simogatjuk a babát, a pocakját, hátát, kezeit, lábait, és arcát is. Megnyugtatja a babát, erősíti a kötődést. Finoman, óvatosan megtornáztathatjuk a kezeket, lábakat. Halkan dúdoljunk, énekeljünk is hozzá.
Amit fejleszt: testkép, testhatárok, figyelem, érzelmek, mozgás
20. Játékok pakolása zsákból ki-be
Olyan korú babával élvezetes igazán, akik már tudnak ülni, fogni, és nyúlni a tárgyakért. Pakoljunk használati tárgyakat – amiket a baba ismer – egy nagyobb zsákba, és kérjük meg, hogy húzzon ki belőle. Figyeljük, hogy mennyire ismeri fel, esetleg tudja-e, hogy mire való. Majd mondjuk el, meséljünk a tárgyról. A végén kérjük meg, hogy segítsen visszapakolni.
Tipp: mutassuk a tárgyak babajelét, amit ismerünk.
Amit fejleszt: figyelem, tapintás, látás, hallás, beszéd, mozgás, finommotorika, szociális készségek
21. Könyvnézegetés
Ha a csecsemő szívesen fekszik hason, már elé tehetünk puha babakönyveket, hogy megtapintsa, nyúljon felé, akár ösztönözve ezzel később a kúszásra, mászásra. Az ülni tudó babákkal már nézegethetünk többféle könyvet, az egyszerű ábrásoktól keresztül a kemény lapos mesekönyvekig.
Amit fejleszt: figyelem, látás, tapintás, értelmi képességek, finommotorika
22. Történések elmesélése, nap elmesélése
A nap során tevékenységeink mellé meséljük el mindig, hogy mi történik, mit csinálunk. Ez fontos a babának, biztonságérzetet ad neki, könnyebben érti és megismeri a környezet történéseit, dolgait. Később pedig nagyon sokat fog segíteni az érzelmei kifejezésében, ha segítünk neki – amikor tudjuk – helyette elmondani a vele történt eseményeket, érzelmeket. (Pl. ha megütötte magát, az fáj, de ha anya megpuszilja, vagy bekenjük, hamar el fog múlni.)
Egyszerű, egyértelmű dolognak tűnik, mégis rendkívül sokat segít a megismerő folyamatokban, érzelmek feldolgozásában.
Tipp: este meséljük el, mik történtek aznap., az nyugodtabb alvást biztosíthat.
Amit fejleszt: figyelem, hallás, érzelmek, kötődés, beszéd
23. Hinta
Kézben, ölben, vagy egy egyszerű takaróban is hintáztathatjuk a babát. Komplex módon ható, intenzíven fejlesztő tevékenység, mely hatással van az idegrendszerre, és még számos jótékony hatása ismert, terápiáknál is gyakran alkalmazzák. A ringatás pedig nyugtató hatással van a szervezetre.
Kísérjük dallal. Példa:
Bimm, bamm; bimm, bamm; bimm, bamm; hórukk! (Jobbra és balra hintáztatjuk a babát, a végén pedig jó magasra emeljük.)
Amit fejleszt: egyensúly, mozgás, izmok, értelmi képességek, finommotorika, beszéd, érzelmek,
24. A baba ismétlése
Az első időkben, amikor a csecsemő elkezd hangokat adni, gőgicsélni, még fordítottan tudjuk őt segíteni a fejlődésben. Nem ő utánoz minket, hanem mi őt! Kedvesen mondjuk utána az adott hangsorokat, „beszélgessünk” vele, így sikerélménye lesz már abban is, hogy kommunikálhat, másrészt pedig ebből a visszafelé utánzásból is nagyon sokat tanul a baba.
Amit fejleszt: látás, hallás, beszéd, figyelem
25. Tapsolós játék
6-8 hónapos kor felett a babák elkezdik az utánzást, legkorábban a tapsolós mondókákban van sikerélményük.
Példa: „Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet.
Sósat, sósat, jó ropogósat.
Aki vesz, annak lesz,
aki nem vesz éhes lesz.”
Amit fejleszt: hallás, szem-kéz koordináció, finommotorika, mozgás,
Összeállította: Nyéki Márta pedagógus, babajelbeszéd oktató
ISMERD MEG A BABAJELBESZÉD JÁTÉKOSAN SEGÍTŐ MÓDSZERÉT!
NYÉKI MÁRTA: BABAJELBESZÉD KÖNYV, ÉS TOVÁBBI OKTATÓ TERMÉKEK:
Kattints a képre!