Mit csináljak, ha apa nem támogatja a babajelelést?

Amíg az ember nem ismeri kellőképpen, mit is jelent a baba számára, ha babajelekkel segítjük a kommunikációját, előfordul, hogy azt gondolja, ez valamiért nem jó.  Tipikus történet, hogy anya rátalál a dologra, megtetszik neki, utánaolvas, és már indulna is a tanfolyamra, mert szeretné elsajátítani babájával a módszert. Aztán elmondja apának, mire készül, apa pedig… még nem érti, ezért szkeptikus.

“Ah, az hülyeség!” 
“Minek az nekünk?” 
“Nem akarom, hogy a gyerek mutogasson, aztán nem fog beszélni.” 
“Beszélni tanítsd azt a gyereket, ne mutogatni!” stb.

Nagyon tetszett, amit az egyik anyuka mondott a minap erre.  Igazán jól eltalálta a lényeget!

“Szerintük egy új ágytakaró is hülyeség. Aztán mikor megveszed, utána már nekik is tetszik, milyen jó pihe-puha, és kellemes rajta feküdni.”

A baba jelbeszéddel is így vannak, először csak egy újabb ismeretlen hóbortnak gondolják, de aztán mikor később a hiszti vagy sírás helyett a gyerek megmutatja neki, mit szeretne, vagy csak egyszerűen megértik, mit gondol  a baba; na, akkor jönnek rá, hogy nem is olyan rossz a dolog. ?

Olvasd el az alább 5 tippet, hogyan segíts megérteni apának is a jelek lényegét!

    1. Mutass neki videót jelelő kisgyermekekről – a YouTube-on találsz ilyet és még többet is.Shane állatok jeleit mutatja
    2. Próbáld meg egyszerűen elmondani, szerinted miért jó ez. Néhány példa:- Jelek, amiket egyébként is használunk (integetés; tapsolás; széttárt karok – nincs; halacska tátogás; pszit dobunk a kezünkkel; stb.)
  1. – Nem csak mutatjuk a jelet, MINDIG beszélünk mellé – így még többször hallja a gyerek a szavakat – gyorsabb nyelvtanulás!– Bölcsiben, oviban is sok dalt, mondókát mozgással kísérnek – jár az óra, tikk takk; fúj a szél; esik az eső; – nem véletlenül, ez hozzásegít a megértéshez, az önkifejezéshez, a gyerekek pedig élvezik!– Ha sír a baba, az frusztrációt okoz mindenkiben – baba, mama – ha meg tudja mutatni, miért sír, csökken a frusztráció, kiegyensúlyozottabb lesz mindenki.

    – Mondd el, hogy ha kifejezi magát, ti pedig megértitek, ez sikerélményneki, ami önbizalmat admotivál a kommunikálásra, így a beszédhez is nagyobb kedve lesz.

    Illetve bármit, amit te gondolsz.

  2. Ha a babádnak már megtanítottál néhány jelet, mutassátok meg apának is!Biztos, hogy csodálattal fogja eltölteni, ha látja, hogy szavak nélkül is megérti a gyereket.
  3. Mondd el neki, hogy a gyerekek és a felnőttek is használnak jelzéseket a kommunikáció kiegészítéseként. Van egy régebbi írás, amiben sokat felsoroltam: babajelek, amiket mindenki használ;  Ebben pedig tévhitekről olvashatsz: 3 tévhit
  4. Hívd el egy foglalkozásra! Ez mindenképp a legcélravezetőbb – a tapasztalatok szerint is. Itt saját szemével is láthatja, miről szól a baba jelbeszéd, megismerkedhet a módszerrel, felteheti kérdéseit az oktatónak. Azok az apukák, akik egyszer eljöttek, általában utána is próbálnak csatlakozni a foglalkozásokhoz.

Szólj hozzá!