Természetesen a kérdés egészséges, átlagos fejlődésű gyerekekre vonatkozik.
Vannak babák, akik már 2-3 hónapos koruktól kezdve kerek szemekkel vizslatják édesanyjuk arcát, és várjak, hogy mit mesél nekik az anyuka. Van, akiknél ez kicsi későbbre tolódik, a szemkontaktust később kezdik el keresni, kicsit később válnak érdeklődővé.
Mindig ki kell emelni, hogy minden gyerek más. Különböző ütemben fejlődik a kommunikáció, a mozgás, a beszéd, máshogy alakul intellektus, a személyiség. 6-8 hónapos kor körül, a mozgásfejlődés „beindulásával” sok szülő találkozik azzal a jelenséggel, hogy gyermek meg sem áll, nyugtalanabb lesz, akár az alvása is megváltozik. Vannak babák, akik az intenzívebb mozgásfejlődési szakaszokban látszólag „nem érnek rá” mással foglalkozni, viszont a különböző mozgásformákat (forgás, kúszás, mászás, felállás, stb.) szinte éjjel nappal gyakoroljak. A te babád is ilyen?
Fontos tudni, hogy a beszédfejlődés, a kommunikáció, a testbeszéd, mimika fejlődése szorosan összefügg a mozgásfejlődéssel. A nagymozgások gyakorlása és a finommotorika megfelelő fejlettsége is alapfeltétele annak, hogy később a gyermek megfelelően képes legyen használni a beszédképző szerveit. Ez tehát hasznos. Csupán esetleg egyes gyerekeknek nehezebb felkelteni a figyelmét más tevékenységekre.
Ne feledjük, minden baba más ütemben fejlődik, és más személyiséget rejteget magában. (Vannak akik felnőttként is nyugodtabb típusok, mások egész nap tevékenykednek, van, aki szereti az aktív sportokat, van, aki jógázik, stb.) Azok az anyukák szerencsésnek érezhetik magukat, akiknek a kisbabája fogékony és magától is jól képes figyelni a beszédre, énekre, mondókara. De akkor se keseredj el, ha szeretnél babajelelni, de a te gyermekedet látszólag kevéssé érdekli a veled történő kommunikáció.
1 éves kora után ő is pont annyira szeretne majd veled minden gondolatát közölni, mint az össze gyermek ebben a korban, és sokat tehetsz azért, hogy a kommunikációtokat megkönnyítsd, és babajeleket taníts neki játékosan.
Mit tudok csinálni, ha az én gyermekem egy percre sem áll meg, és nehéz lekötni ezekben a tevékenységekben? Ahogy fentebb írtam, nagyon is hasznos a későbbiekre nézve, hogy a baba a sok mozgásformát gyakorolja. Vannak azonban egyszerű tippek, szituációk, amikor az aktívabb csöppségeket is le lehet kötni hosszabb – rövidebb időre. Ezeket lent olvashatod.
Az első kérdésre válasz, hogy minden baba megtanul babajeleket, még akkor is, ha nem is jelelünk vele tudatosan. A beszéd előtti időszakban a gyerekek sokkal fogékonyabbak a nonverbális jelekre, a testünkkel, kezünkkel, és mimikánkkal történő jelzésekre. Ezért – amikor már kezük tudatos irányítására képesek – örömmel tanulják meg az integetést, tapsolást, vagy felnyújtják a karjukat, hogy vegyük fel őket, szájukkal tátognak, a halacskát utánozva, vagy felemelik a mutatóujjukat, ha hallanak valami érdekest. Folytathatnám a sort, mennyi mennyi „babajelet” használunk tudtunkon kívül is – segítve ezzel is egymás megértését, illetve a megértetést.
Ha ezekhez hozzáveszünk még néhány tudatosan használt babajelet, máris rengeteget segítettünk gyermekünknek abban, hogy egyszerűbben megértsen minket, majd pedig, hogy megértesse magát a sírás helyett!
- Keresd az alkalmat, ha csak 2 percig figyel rád, az is fontos és hasznos.
- Énekelj, mondókázz sokat!
- Beszélgess vele/beszélj hozzá sokat, attól még ha úgy is tűnik, nem figyel rád, hidd el, hallja amit mondasz neki, és rengeteget számít a fejlődése szempontjából!
- A babajeleket kezdd olyan jelekkel, amiket nagyon gyakran használtok.
- A babajelbeszédet fokozatosan és kitartóan használd.
- Meg kell találnod azokat a dolgokat, amiket nagyon kedvel a gyermeked, és tudod hogy figyel rá, ezeket a jeleket kell rendszeresen jelelni neki. Kezdetben nem kell túl sok jel, 5-10 közötti jelkészlet elegendő. (A kezdéshez az cikk alatt találsz segítséget.) Amikor már fogékonyabbnak látod, vagy visszajelel, vagy szívesen figyel rád 1-2 percnél több ideig, bővítsd a jeleket, de ekkor is olyanokkal, amik gyakoriak a napjaitok során, vagy érdeklik őt.
- Fokozatosan próbáld növelni azt az időt, amikor foglalkozol vele. Segíts neki azzal, hogy minőségi időt is töltesz vele!
- Adj vicces hangokat, mimikád, hanglejtésed olykor legyen egy kicsit „eltúlzott”, így könnyebben felfigyel majd rád!
- Lassan beszélj hozzá!
- Rendszeresség: igyekezz a napotok során 4-5 dolgot találni, amit mindig megnéztek, elmondod neki, mi ez, jeleled is. (Pl. a lámpa a hálóban, a cica az udvaron, a víz az üvegben, stb.)
- Használd ki a statikus tevékenységeket ahhoz, hogy mesélj, beszélj, mondókázz, énekelj, mutass babajeleket neki (pl. fürdőkád, etetőszék, pelenkázó).
Boldog babajelelést!
/Nyéki Márta
További neked való hasznos tartalmak a babajelbeszéd témában
Tippek a kezdéshez, gyakori kérdések: ITT
5 +1 egyszerű tipp a kezdéshez, videóval: ITT
Tanuljatok, játsszatok otthonról kényelmesen a Mesélő Jelek™ Komplex babajelbeszéd oktató csomag segítségével: Megnézem!